Ebben a kötetben a „Szeretetnek élő lángheve” c. könyv eszmei folytatását tartja kezében az olvasó. Mint az előbb-születettnek ikertestvére, mégis saját egyéniségként itt is az Istent-látásnak, a Szeretettől érintettségnek, az Egyetlennel együttlétnek ünnepe sejlik fel. Folytatás és a megértés támogatása is. Felkészít az éjszakai vándorútra, amikor az éj is útjának közepén halad (Bölcs 18,14), és bátorít, hogy fuss tovább – a Hórebig (1Kir 19,7-8). „Tamás estéje” a visszalépve közeledés, az elnémultan dicsérő ajkak vallomása, a megvakultan látó szemek látomása, annak tanúsága, hogy a sötét a fény barátja, az éj a hajnal előfutára – a Vőlegény mögött áll, és örül az Ünnep örömével (Jn 3,29). Tamás estéje estéllyé válik. Hiszen „a Szeretet szent – nem érintheted meg” – utolsó helyen, hátul késztet megállni (Lk 18,13); de „izzó parázs”: felhevít, önmagáévá alakít, és magával ragad.