Erkölcsteológia 2018-06-09T11:43:05+00:00

A boldog életről; A rendről; A türelemről

Szerző:

Szent Ágoston

Szerkesztő:

Tarjányi Zoltán

Fordító:

Sarbak Gábor,  Fodor Nóra, Tuba Iván Sch. P.

Kiadó:

Jel Kiadó

A kötet Szent Ágoston három írását közli. Ágoston Ambrus milánói prédikációinak hatására tért meg 386-ban, s még ebben az évben katekumenként írta meg a „De beata vita” (A boldog életről) és a „De ordine” (A rendről) című munkáit. Ezekben a – hatalmas pogány műveltségű – szerző már keresztényként foglalt állást az erkölcsöt mélyen befolyásoló antik etikai eszmékről. Ágoston egész élete az Egyház hitének tisztán tartásáért folytatott dogmatikai problémákban való állásfoglalás lett, amellett, hogy híveit számtalan prédikációval igyekezett szellemi-lelki táplálékhoz juttatni. Idősebb korában, külső és belső nehézségekkel teljes élethelyzetben született 417-ben a „De patientia” (A türelemről) című műve, amelyben a kegyelemmel való együttműködő embert állítja példaképül. Bár Ágoston jelentősége elsősorban dogmatikai munkáin alapszik, e három könyve (mely e kötetben Perendy László professzor kísérő tanulmányával együtt olvasható) jelzi, hogy méltán tartjuk őt számon az erkölcsteológia történetének is kihagyhatatlan alakjai között.

Sorozat:

ERKÖLCSTEOLÓGIAI FORRÁSOK 4.

Megjelenés:

2008

Kötés:

Puhatáblás, ragasztókötés

Méret:

142 x 197 mm

Oldalszám:

144

Megrendelés:

Nem kapható

A bűn

Szerkesztő:

Tarjányi Zoltán

Kiadó:

Jel Kiadó

Sorozat:

ERKÖLCSTEOLÓGIAI TANULMÁNYOK 5.

Megjelenés:

2004

Kötés:

Puhatáblás, ragasztókötés

Méret:

142 x 200 mm

Megrendelés:

Nem kapható

A halálos bűn, mint morálteológiai probléma

Szerző:

Németh Gábor

Szerkesztő:

Tarjányi Zoltán

Kiadó:

Jel Kiadó

A halálos bűn egészen a XX. századig bevett morálteológiai fogalom volt, a múlt században azonban különféle új értelmezési kísérletekkel jelentkeztek nemcsak a bűn realitását vizsgáló pszichológusok és szociológusok, hanem a katolikus erkölcsteológusok közül is sokan. Hogy mit is tartalmaz korunkban a halálos bűnről szóló egyházi tanítás – ezt az izgalmas problémát tette vizsgálat tárgyává Németh Gábor. A szerző előbb egyszerre árnyaltan és olvasmányosan kalauzol végig a halálos bűn értelmezéstörténetén, majd ismerteti a múlt századi új problémafelvetéseket és az ezekre adott tanítóhivatali megnyilatkozásokat, a morálteológiai érvekkel együtt. Nemcsak a szakemberek meríthetnek belőle helyes tudást és sok felismerést, hanem az erkölcsteológia iránt érdeklődő Olvasók is.

Sorozat:

ERKÖLCSTEOLÓGIAI KÖNYVTÁR 4.

Megjelenés:

2006

Kötés:

Puhatáblás, ragasztókötés

Méret:

142 x 200 mm

Oldalszám:

296

Fogyasztói ár:

1 980 Ft

Megrendelés:

ITT

A haldokló, beteg ember életének és méltóságának tisztelete az Egyház tanításában

Alcím:

Az „eutanázia” problémája erkölcsteológiai szempontból, profán szakirodalmi és jogi kitekintéssel

Szerző:

Hámori Antal

Szerkesztő:

Tarjányi Zoltán

Kiadó:

Jel Kiadó

Hámori Antal könyve az eutanázia problémájával foglalkozik. A gazdag profán szakirodalmi és jogi kitekintés mellett hitelesen vázolja fel a haldokló, beteg ember életének és méltóságának tiszteletével kapcsolatos egyházi tanítást. A téma kiemelkedő jelentőségét az emberi élet alapvető, örök értéke, aktualitását pedig a szent, sérthetetlen valóságát napjainkban is erőteljesen megkérdőjelező törekvések mutatják.

Sorozat:

ERKÖLCSTEOLÓGIAI KÖNYVTÁR 8.

Megjelenés:

2009

Kötés:

Puhatáblás, ragasztókötés

Méret:

142 x 197 mm

Oldalszám:

352

Fogyasztói ár:

2 300 Ft

Megrendelés:

ITT

 

A hazugság erkölcsteológiai értelmezése

Szerző:

>Németh Gábor

Szerkesztő:

Tarjányi Zoltán

Kiadó:

Jel Kiadó

Jelen kötet a keresztény élet sajátos, mindenki által megtapasztalt problémavilágával, a hazugsággal foglalkozik. A bibliai alapoktól és az ókori pogány szerzőktől kezdve a különböző egyház- és teológiatörténeti korszakokon át egészen a modern pszichológiai meglátásokig gazdagon áttekinti a „ne hazudj!” parancs értelmezését.

Sorozat:

ERKÖLCSTEOLÓGIAI KÖNYVTÁR 11.

Megjelenés:

2011

Kötés:

Puhatáblás, ragasztókötés

Méret:

142 x 197 mm

Oldalszám:

408

Fogyasztói ár:

2400 Ft

Megrendelés:

ITT

A humánembrió védelme erkölcsteológiai szempontból

Szerző:

Hámori Antal

Szerkesztő:

Tarjányi Zoltán

Kiadó:

Jel Kiadó

A szerző a humánembrió védelmével kapcsolatos határeseteket értelmezi katolikus szemmel. Foglalkozik az abortusz, a génmanipuláció (a születendő gyermek nemének megválasztására irányuló beavatkozás), a klónozás, az embrionális őssejtekkel való kutatás, a mesterséges utódnemzés, a béranyaság, valamint a művi meddővé tétel kérdéseivel. Mérvadó munkához jut, aki e témakörben a jelenlegi keresztény álláspontról óhajt tájékozódni. Ugyanis nem csupán az egyházi tanítást mutatja be a szerző teljes hitelességgel, hanem nagy felkészültséggel érvel is mellette. Az emberi létet annak első pillanatától védendő értéknek tekintő gondolkodásmódban megerősödni szándékozók alapvető műre találnak e könyvben.

Sorozat:

ERKÖLCSTEOLÓGIAI KÖNYVTÁR 6.

Megjelenés:

2008

Kötés:

Puhatáblás, ragasztókötés

Méret:

142 x 197 mm

Oldalszám:

152

Fogyasztói ár:

1 400 Ft

Megrendelés:

ITT

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás