Életkérdések 2018-06-09T11:41:50+00:00

A szenvedő ember

Alcím:

Patodicea-kísérlet

Szerző:

Viktor E. Frankl

Szekesztő:

Sárkány Péter, Alexander Batthyany

Fordító:

Bruncsák István, Kalocsai Varga Éva

Kiadó:

Jel Kiadó

A szenvedés teljesítményt és növekedést jelent. A szenvedés tulajdonképpeni teljesítménye nem más, mint érési folyamat. Az érést azonban az alapozza meg, hogy az ember belső szabadságra jut – minden külső függőség ellenére. Gondoljunk olyan extrém helyzetre, mint a hadifogság vagy a koncentrációs tábor: ebben a helyzetben az ember rendkívüli módon függ azoktól a feltételektől, amelyeket rákényszerítenek. De kitűnik, hogy ezek a feltételek és körülmények csak tevékenységét és élményeit határozzák meg, őt magát azonban meghagyják szabadnak, amint arról van szó, ahogyan ő viszonyul ehhez a külső körülmények által rendkívüli mértékben meghatározott szituációhoz. Ez pedig azt jelenti, hogy az ember szabad minden feltételtől és körülménytől, és szabad sorsa belső uralására, az igaz, őszinte szenvedésre. Ez a szabadság nem ismer feltételeket, ez a szabadság „minden körülmények között” és az utolsó leheletig érvényesül.

Sorozat:

ÉRTELMES ÉLET 11.

Megjelenés:

2012

Kötés:

Puhatáblás, ragasztókötés

Méret:

142 x 197 mm

Oldalszám:

180

Fogyasztói ár:

1 800 Ft

Megrendelés:

ITT

A válaszok könyve

Szerző: Grün, Anselm
Fordító: Hernádyné Szemere Rita
   
Megjelenés: 2018. november
Kötéstípus: Puhakötés
Terjedelem: 256 oldal, 142 x 197 mm
Ár: 2200 Ft

„Az ókortól napjainkig nemcsak a nagy gondolkodók tesznek fel kérdéseket az egész értelmére vonatkozóan, minden gondolkodó ember máig megkérdezi újra és újra: Mit érek? Szabad vagyok? Mire építhetek? Hatalom, hit, értelem? Hol van Isten? Megtapasztalhatom Őt? Hogyan cselekedjem? Miért vagyok felelős? Mi érlel engem? Mi vigasztal? Mi vár a halál után? A válaszok, amelyeket ennek a könyvnek kérdéseire adok, késztessék Önt, kedves Olvasó, arra, hogy elgondolkodik, és önmaga kutat válaszok után, amelyeket önmagának adna saját legmélyebb kérdéseire. Talán ennek a könyvnek a felvetései vagy feleletei új kérdéseket is keltenek Önben. Valószínűleg éppen ezek azok a kérdőjelek, amelyek az Ön számára központi helyen állnak, és amelyek megválaszolásától életének sikere függ. Bízzon a kérdésekben, amelyek felmerülnek Önben. Próbáljon meg a könyvben felvetett kérdések alapján Önmagának válaszolni, azzal a bizalommal, ahogy a Szentlélek működik Önben, és megadja Önnek, ami csillapíthatja saját felvetéseit és kétségeit.” Anselm Grün

Megrendelés:

ITT

Az életművészet könyve

Szerző:

Grün, Anselm

Fordító:

Lázár Julianna

Kiadó:

Jel Kiadó

Anselm Grün könyve a boldogság gyökerét kutatja. Abból az alapfelvetésből indul ki, hogy az ember boldogság utáni vágya járja át egész életét. A szerző arra próbál választ keresni, miben is áll ez, az embernek mi mindent kell megtennie ahhoz, hogy fellelje azt. Az önmagához hű, hibáit és erényeit egyaránt felismerő és elfogadó személyiség képét vázolja az Olvasó elé, aki alázattal minduntalan dolgozik gyengeségein, ellentmondásain, s azokon felülemelkedve képes „emberi”-vé, másokhoz is jóvá, ugyanakkor önmagával irgalmassá válni – áldássá mások számára. Végső soron az ajándékként elfogadott kapcsolatok mélyén áramló szeretet felfedezésében és megélésében juthat el végső céljához.

Megjelenés:

2011 (harmadik kiadás)

Kötés:

keménytáblás, cérnafűzött

Méret:

142 x 202 mm

Oldalszám:

240

Fogyasztói ár:

2 200 Ft

Megrendelés:

ITT

Az ember az értelemre irányuló kérdéssel szemben

Szerző:

Viktor E. Frankl

Fordító:

Molnár Mária, Schaffhauser Ferenc

Kiadó:

Jel Kiadó

Valójában az értelem kérdését – hangsúlyozza Frankl – nem mi tesszük fel, hanem maga az élet, melyre ki-ki saját életével felel. Az élet értelmének egzisztenciális tétje: az életben adódó értelem. Ez pedig Frankl szerint mindig egy konkrét feladat, amely állásfoglalásra szólítja fel az adott helyzetben levő személyt, aki a kérdéses értelem mellett vagy ellen dönt. Jelen kötet Franklnak ebben a témában megfogalmazott műveiből tartalmaz írásokat.

Sorozat:

ÉRTELMES ÉLET 3.

Megjelenés:

2005

Kötés:

Puhatáblás, ragasztókötés

Méret:

142 x 200 mm

Oldalszám:

234

Fogyasztói ár:

2 100 Ft

Megrendelés:

ITT

Az Isten megismeréséről

Szerző:

Hészükhaszta József

Szerkesztő:

Havasi Ágnes,  Kiss Etele

Fordító:

Imrényi Dávid

Kiadó:

Odigitria Kiadó – Jel Kiadó

Rendező:

 

Hészükhaszta József (1898–1959) a huszadik századi ortodox keresztény spiritualitás egyik meghatározó alakja. Fiatalon azzal a szándékkal ment Áthosz hegyére, hogy Krisztus keskeny ösvényén járva remeteként az egykori nagy aszkéták útját kövesse. Aszkézisének középpontjába a szív szüntelen imádságát és az engedelmességet helyezte. Számos kegyelmi ajándékban részesült, s ezeket közvetítette tanítványainak, akik nagymértékben hozzájárultak az ortodox lelki élet újjászületéséhez. Ez a könyv József atya lelki gyermekeihez írt leveleinek gyűjteményét tartalmazza. A nyolcvanegy rövidebb levél Áthoszon kívül élő szerzeteseknek és világiaknak szól, míg a kötetet záró hosszú írás, melyet egy remetének címzett, a lelki út teljes keresztmetszetét vázolja fel. E levelek a legkorábbi egyiptomi remeték aszketikus küzdelmeit idézik, tanítása pedig a megélt teológiát, Isten közvetlen megismerését tárja olvasói elé. Ugyanakkor lelki gyermekei iránti gondoskodása, alázata és az emberi gyengeségek megértése egyszerű, szerető, érző szívű emberként mutatják be őt.

Sorozat:

Odigitria könyvek

Megjelenés:

2011

Kötés:

keménytáblás, cérnafűzött

Méret:

145 x 202 mm

Oldalszám:

352

Illusztráció:

fekete-fehér fotók

Fogyasztói ár:

2 600 Ft

Megrendelés:

ITT

Az isteni szeretet kinyilatkoztatásai

Szerző:

Norwichi Julianna

Fordító:

Magyar Erzsébet

Kiadó:

Jel Kiadó

A kötet eddig elsősorban az angol olvasóközönség előtt ismert és közkedvelt misztikus írónő, Norwichi Julianna munkája, amelyet 1373-ban harmincéves korában tizenhat látomás ihletett. A keresztre feszített Krisztus gyötrelmét hosszan, megrendítő drámaisággal élte át és írta le. Julianna maga számol be arról, hogy húsz évet kellett imádságban eltöltenie, míg felfogta a látomások értelmét. Hivatalosan nem kanonizálták, de hatszáz év rejtettsége után előlépve az egész angol nyelvterületen ő lett a legnépszerűbb misztikus író. XVI. Benedek pápa 2010. december 1-jén az általános audiencián a nagy középkori misztikus nőkről tartott sorozatában Norwichi Julianna egyik legfontosabb tanításaként emelte ki, hogy Isten a szeretet, és amikor az ember megnyílik felé és hagyja, hogy egyetlen vezetőjévé váljon, akkor minden megváltozik: igazi békére, örömre, boldogságra talál, és képessé válik ezt maga körül sugározni.

Sorozat:

Keresztény lelkiség könyvtára

Megjelenés:

2013

Kötés:

Puhatáblás, ragasztókötés

Méret:

110 x 180 mm

Oldalszám:

256

Fogyasztói ár:

1 950 Ft

Megrendelés:

ITT

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás